A II. rész folytatása     De hogy csak tanítványként, később apostolként, vagy házastársként, esetleg élettársként volt-e mellette? Az újonnan feldolgozott apokrif iratokra alapozott reálisabb megítélés ellenére továbbra is akadnak homályos pontok, kitöltetlen körvonalak. Jogos kérdés, hogy elképzelhető, illetve engedélyezett volt-e egyáltalán azokban az időkben a zsidó származású (illetve zsidó vallású) papi dinasztiák és hivatali elöljárók számára a vegyes házasság?   A Tóra előírása kötelezte a rabbikat és uralkodókat a házasságra, azonban nem vehettek el akárkit. Az Ószövetségben Malakiás így átkozta a törzsi szokásjogot rögzítő törvény egyik megszegőjét: „Júda megszentségtelenítette az Úr kedves szentélyét: idegen isten lányát vette feleségül. Azt az embert, aki így jár el, irtsa ki az Úr Jákob sátrai közül. . . „  A Királyok könyve pedig azt írja, Acháb, Izrael uralkodója „gonosznak számított az Úr szemében”, mikor maga mellé ültette a trónra Izebelt, a szidóniai királylányt, Ashera és Baál felszentelt papnőjét.   A tiltások ellenére azonban a bibliai pátriárkák közül Júdán kívül Mózes, Dávid, Salamon, Simeon, Ábrahám, Izsák, Ézsau, és József is más vallású, fajú, etnikumú, az írástudók szavaival „idegen” asszonyt vettek feleségül.(*3) Ozeás próféta pogány felesége, Gomer, akitől három gyermeke született, Mária Magdolnához hasonlóan szintén nem kurtizán, hanem Baál papnője volt. A Biblia tehát megismerkedésükkor már számos példával szolgált Jézusnak, hogy ne zárkózzon kötelességszerűen el egy kadistától. Erre sarkallta egyébként a saját konvenció-ellenessége és „liberalizmusa”(*4) is, amellett, hogy azokban az időkben még igencsak emlékeztek Jahve és Asera párkapcsolatának szóbeszédére  . . .   Deborah Caldwell „Házas volt-e Jézus” című érdekes tanulmányában azt állítja, hogy  a modern skolasztikai vélemény szerint akár volt intim kapcsolat Mester és Tanítványa között, akár nem, valójában lényegtelen ahhoz képest, hogy Mária Magdolna jelentősége túltett Tamás és Máté jelentőségén - sőt Péterével vetekedett.   Éppen emiatt a IV. századi „helyreigazító” időkben az egyházatyák kiiktatták a Mária és a Fülöp evangéliumot a Bibliából és vele Mária Magdolna Jézushoz való egyedülálló viszonyának és az egyházközösségben elért kiemelkedő státuszának legfontosabb tanúságtételét.  (A jelentős cenzori döntés másik motívuma, hogy ezek az írások Jézust nem a későbbi értelmezés szerint, tehát Isten fiának, hanem humanista bölcselőnek, nagy tanítónak ábrázolják, aki – az egyház jelentőségét ezzel óhatatlanul aláértékelve - az Istenhez vezető személyes kapcsolatkeresésre, egy belső indíttatású spirituális ösvény felkutatására buzdított.)   Caldwell idézi John Dominic Crossant véleményét, aki szerint Mária Magdolnát nem azért támadták, mert Jézus felesége volt, hanem azért, mert Péter szintjén levő fontos vezetői pozíciót töltött be és vissza akarták kényszeríteni egy alacsonyabb beosztásba. Az önfejű Pál apostolnak a 60-as évek elején Timóteusznak írt első levele (2:12) is bizonyíték rá, hogy Mária Magdolna híveket toborzott és hirdette a Jézustól közvetlenül hallott igét, mivel nem lett volna értelme ettől tiltani, ha nem lett volna gyakorlatban: „Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben.”   Mint korábban szó volt róla, a tanító, gyógyító és proféciáló asszonyok szerepe Jézus halála után nyílt féltékenységet és ellenségeskedést váltott ki a férfi hívek és tanítványok körében és a vezéralak, Mária Magdolna esetében a bálványimádó, idővel a bűnös szajha vádját vonta a fejére.  A becsmérlésben és a háttérbe kényszerítő taktikázásban élenjáró Pál olyan messzire ment, hogy mikor a korinthosziaknak írt levelében felsorolta mindazokat, akik állítólag látták Jézust a feltámadás utáni napokban, Mária Magdolnát egyáltalán nem említette közöttük.   „Azt mondani Mária Magdolnáról, hogy Jézus felesége volt tulajdonképpen a megalázása, hacsak nem tesszük rögtön hozzá, hogy olyan fontos (személy) volt, mint Péter és ezáltal lett Jézus házastársa”, véli Crossant. Mindenesetre Crossant elismerése, a személyes érdemekre való utalása is mintegy alátámasztani látszik azt a feltevést, miszerint Mária Magdolna egy másik magas kultúrájú vallási közösség kiemelt státuszából kerülhetett át Jézus vezető köreibe és nem az utcasarokról, tiszta véletlenségből csapódott közéjük.   És itt visszatérünk a szajhaság vádjához. Az egyik döntő érv a magát makacsul tartó egyházi tradíció igazolására, hogy a korabeli zsidó társadalomban nem létezett olyan  nő, aki hajadonfőtt, ráadásául kibontott hajjal jelent meg a nyilvánosság előtt, kivéve ha hivatásos kurtizán volt. Ez a babonán alapuló szokásjog  - a haj takarása - azonban a korabeli ábrázolások tanúságtétele szerint nem jellemezte a kánaáni és más környező nem zsidó kultúrákat, mint ahogy  a papnőiket és templomi szolgálólányaikat sem.   Kép balra: Pártus királynő szoborfeje, ékes hajpánttal.  Kép lent: Démétér istennő kibontott haján koszorúval)   A másik gyakran hangoztatott érv, hogy korabeli „tisztességes” zsidó nő nem vonhatta volna ki magát a családfői felügyelet alól és nem követhette volna szertelen impulzusának, vallási hóbortjának engedve térítő útjain Jézust. Ez az érv két lehetőségre nyit kaput.  Vagy nem volt „tisztességes” zsidó nő Mária Magdolna a megtérése előtt, ahogy az ellenségei állították róla, vagy „tisztességes” nő volt, éppen csak más hitű, tehát pogány, mint egyes bibliai pátriárkák Íziszt vagy Ashera-Baált imádó asszonyai.   Mindenesetre a Jézus-mítoszokból úgy tűnik, hogy a közvetlen köréhez tartozó, és vele a Golgotáig kitartó rendkívüli asszony a korabeli vallási, kulturális és politikai ellentétek fogcsikorgató elfajulását látva, egyszersmind Jézus elhivatottságérzetét és elszántságát ismerve ráérzett a kettejüket végleg elszakító tragikus eseményekre.  Erre alapozva nyugodtan feltételezhető, hogy Mária Magdolna nem a saját bűneit, hanem Jézus elkerülhetetlen végzetét siratta.     *1  Az arab közösségek a nagy múltú Mekkában szakrális szimbólumnak tekintett  az El-Ka’aba nevű meteoritot és Asera helyi megtestesítőjét, Al Lat istennőt imádták. Mikor Mohamed, a próféta hivatalosan kultikus hellyé nevezte ki Mekkát, az Istennő férfi istenné alakult át és azóta is Allah néven imádják. *2  Jézus tanítása bizonyos mértékig egyezett és egyik legfőbb tételében azonosult  a farizeus  Hillel rabbi tanaival, melyek szerint a jótékonyság és a szeretet a legfontosabb a mitzvó-ban. *3  „Ábrahám Egyiptomban feleségül vett egy negró asszonyt, Hágárt, Izmael anyját, aki a második szemita ág, az arabok bibliai őse lett.” Mózes és József  egyiptomi tartózkodásuk során szintén afrikai asszonyt vettek feleségül - Mózes egy etióp hercegnőt, József pedig egy egyiptomi lányt.  A Közel-Keleten élők közül Izsák az aramita Rebekkát,  Ézsau pedig a hetita Adát és a kánaáni Oholibamát vette el. Júdának két fia született menyétől, a kánaáni  Tamartól, Simeonnak pedig 6 fia született  kánaáni asszonyától.  Böls Salamont  többször is vádolták miatta, hogy külföldről hozatott asszonyai (fejlett kultúrájukkal és gazdagságukkal együtt)  idegen vallások gyakorlatát is magukkal hozzák az udvarba, a főpapok szerint kedvezőtlenül befolyásolva uruk személyiségét és a nép vallási gyakorlatát. Tiltakozásuk ellenére Salamon (feltételezések szerint i.e. 960-922) a szidóniai Asztoret (Ashtoreth) istennőnek, de helyi pogány isteneknek is áldozott.  *4 Alan Colmesnál találkozhatunk Jézust illetően a „liberális” szó használatával, hiszen, mint írja Jézus az ú.n. liberális eszmékért küzdött, mikor a szegények és kiközösítettek érdekeit karolta fel, mikor a nőket egyenértékűnek  tekintette és fittyet hányt a korabeli etnikai megkülönböztetéseknek. Ebből következően nyilván Mária Magdolna is liberálisnak mondható, a szó legnemesebb értelmében.