Johanna, a nőpápa   Nő a pápai trónon   A római katolikus egyház élén álló középkori pápák többnyire igencsak távolt álltak a szent ember eszményétől. A hiszékeny emberek pedig bármilyen botrányos mesét hajlandók voltak elhinni róluk.   Heves földrengések rázzák meg egész Dél-Itáliát; azt beszélik, hogy Franciaországban véreső esett; a Róma fölött rajzó sáskák tengerbe hulló tetemeinek bűze úgy megmérgezte az Örök Város levegőjét, hogy ember s állat egyaránt összeesik tőle. A tömegeket pánik keríti hatalmába. Vajon az alig fél évszázaddal ezelőtt császárrá koronázott Nagy Károly uralkodása váltotta ki a világvégét? Vagy talán Mohamed a rettegett Antikrisztus előfutára lett volna, és fanatikus követőinek szemmel láthatóan feltartóztathatatlan Nyugatra irányuló terjeszkedése a keresztény világ végét jelenti?   857-ben vagyunk. Róma népe VIII. Jánostól, pápától vár bíztatást, akit nagyon megszerettek kétéves pásztorkodása alatt. Tömegek vonulnak az utcára, hogy megéljenezzék, amint a Szent Péter-bazilikából a lateráni palotában levő rezidenciája felé tart egy menet élén, a Tiberis túlsó partján. Amint azonban a menet bekanyarodik a Colosseum és a Szent Kelemen-templom között húzódó keskeny sikátorba, a Szentatya megbotlik és összeesik. A döbbent bámészkodók szeme elé tárul, hogy János pápa: vajúdó asszony. A pápa perceken belül megszüli csecsemőjét az ájtatos tömeg pedig bőszült csőcselékké változik. A dühöngő nézők megragadják a szerencsétlen nőt és újszülött gyermekét, a város kapuin túlra vonszolják őket, és halálra kövezik mindkettőjüket.   Így hangzik az Európa-szerte már az 1200-as évek vége óta számtalanszor elbeszélt történet, amit széles körben elhittek századokon át.   Mindent a szerelem kedvéért   A Rajna melletti Mainzban élő angol hittérítőnek a IX. század elején, 818 körül kislánya született, aki a Johanna nevet kapta – így szól a mese. Szépségével és értelmével már gyermekként kitűnik. 12 éves korában beleszeret egy szerzetesbe, elhagyta a szülői házat, fiú külsőt öltött, és belépett novíciusnak a kolostorba, csak, hogy kedvesével lehessen. Angliai János- így nevezte magát – napjai imával és könyvtárban tanulással teltek; éjszakáit pedig a szerelemnek szentelte. Nem sok idő múltán fény derült a csalásra, és a párnak szöknie kellett. Dél-Európa felé menekültek az egyházi büntetés elől, a Szentföldre tartó zarándoknak adták ki magukat. Athénban Johanna társa eltűnt, de Ő továbbment Rómába. Továbbra is férfinak maszkírozva jegyzőként, egy másik változat szerint tanárként dolgozni kezdett. Bármi is volt a foglalkozása hamarosan híres ember lett belőle. Diákok is csodálták az ékesszólását, filozófusok tisztelték bölcsességét, bíborosok figyeltek föl teológiai jártasságára és pápai udvaroncok szerették meg nagyvonalúsága miatt.   Amikor 855-ben meghalt IV. Leó pápa, Johannát egyhangú szavazással választották meg utódjává, és VIII. János néven a pápai trónra lépett. Johanna/János egy híján mindenki előtt megőrizte nemének titkát, és az az egy okozta vesztét.   A szenvedélyes, de magányos asszony szeretőjévé fogadta az inasát és hamarosan teherbe is esett tőle. Nyilvános szülése és a csőcselék azonnali bosszúja után, sebtiben beiktatták az új pápát, III. Benedeket. Az egyház történészei később 855-re tették vissza uralkodása kezdetét, hogy Johanna pápaságának még a nyomát is eltüntessék. Amikor a következő János nevű pápa 15 évvel később, 872-ben trónra lépett, nem IX., hanem VIII. János néven iktatták be méltóságába.     Bizonyíték a kételkedők számára   Johanna, a nőpápa története valószínűleg a X. században keletkezett, melynek során nem kevesebb, mint 23 pápa uralkodott, némelyik csak hónapokig. Uralkodásuk végének okait ijesztő felsorolásban lehet összefoglalni: bebörtönözték, meggyilkolták, letaszították a trónról, halálra éheztették, megvakították… E tehetetlen és kérészéletű pápák mögött gyakran a római nemesi családok asszonyai álltak. Ha nők bírhatnak ekkora hatalommal, kérdezte az egyszerű nép, miért ne lehetne nő a pápa?   A történészek a nőpápára való első utalást egy XIII. századi francia dominikánus szerzetes, Etiene de Bourbon A Szentlélek hét ajándéka című művében találják. Az általa leírt történetet egy másik, XIII. századi dominikánus, a lengyel Troppaui  Márton is beépítette Pápák és császárok krónikája című, széles körben olvasott művében.   A nőpápa Johanna történetének hívői bizonyítékként említik a pápai menet drámai megtorpanásának helyén, a Colosseum és a Szent Kelemen-templom közti sikátorban található anya-gyermek szobrot.   A későbbi körmenetek elkerülték ezt a helyet, éppen a szégyen miatt, amit Johanna hozott a pápaság intézményére. Asienai katedrálisban, a pápai mellszobrok között több, mint kétszáz éviglátható volt egy szobor ezzel a felirattal: VIII. János pápa, egy nő Angliából”; a XVI. Századi VIII. Kelemen pápa rendeletére a szobrot „Zakariás pápa” névre keresztelték át. A história talán legbizarrabb bizonyítéka azonban a lateráni Szent János-bazilikában látható Sela sterconaria, egy Lyukas ülőkéjű furcsa márvány karosszék.   A XI. század végétől a XVI. Századig állítólag ezt a trónt használták a pápai beiktatási szertartásokon. Hivatalba lépése előtt minden újdonsült pápát megkértek, hogy úgy üljön a székre, hogy egy orvosi vizsgálatnak módja legyen a jelölt nemét meghatározni.   Tudományos cáfolat   A női pápa történetét annyira komolyan vették, hogy az 1415-ös konstanzi zsinaton is hivatkoztak rá a pápai hatalomról folytatott vitában. A későbbi II. Pius, a leendő tudós pápa megpróbálta megdönteni a legendát – láthatóan kevés sikerrel.   A XVI-XVII. Század protestáns írói a pápaság elleni támadásaikhoz használták fel. Sajátos, hogy mégis egy kálvinista író, David Blondel intézte az első komoly támadást a meggyökeresedett, de valótlan mese ellen. Az 1647-ben megjelent értekezésének hosszadalmas címe: Kötetlen elmélkedés arról a kérdésről: igaz-e, hogy egy nő ült a római pápai trónon.   A mai tudósok elvetik a nőpápa történetét. Álláspontjuk szerint nem megtörtént esemény, hanem a középkori pápaság öröksége – azé a zűrzavaros koré, melynek pápáiról sok minden elmondható, csak az nem, hogy szent életűek voltak, és nincs az a gonoszság, amit el ne hihetnénk róluk. Ami pedig a lyukas trónszéket illeti, valószínűleg ókori római emlék, a város valamelyik közfürdőjében állhatott.   A pápaság női regimentje   A középkor folyamán, de különösen a X. században, amikor Johanna, a nőpápa története is keletkezett, a római patricius-családok asszonyainak hihetetlenül nagy hatalma volt a pápai udvar felett. Számos pápa nyíltan szeretőt tartott, bár a megtévedt pápák törvénytelen utódaikat képmutatóan unokahúguknak és unokaöccsüknek nevezték. Anyáiknak olykor sikerült a pápa „unokaöccs”-ét Szent Péter trónjára segíteniük, úgyhogy volt oly idő, amikor az a szólás járta, hogy a pápaságot egy regiment nő kormányozza.   Az egyik leghírhedtebb ilyen nő Marozia volt, egy római szenátor lánya. Tizenőt évesen III. Sergius pápa szeretője lett, és egy fiút szült neki. Sergius 911-ben meghalt, a gyermek akkor csak hatéves volt. Marozia azonban kivárta az alkalmas pillanatot, és feleségül ment Alberichez, Toszkána grófjához, és egy második fiút szült, akinek neve szintén Alberic lett. 931-ben első Sergiustól való fia, mindössze 25 évesen, XI. János néven a pápai trónra került. Férje halála után Marozia a sógorához, Hugo de Provence-hoz ment feleségül. A pápa maga celebrálta anyja második esküvőjét. A mennyegzői lakomán az ifjú Alberic összeveszett újdonsült mostohaapjával.   A viszálykodás egészen odáig fajult, hogy Alberic kiűzte Hugót a városból, Maroziát és XI. János pápát pedig börtönbe záratta. A pápa néhány éven belül meghalt, de Marozia megérte, hogy Alberic fiát, az Ő unokáját, XII. János néven pápává koronázzák.   A „rekordot” azonban a mintegy 500 évvel később élt VI. Sándor pápa tartja, aki legalább négy törvénytelen gyermekét ismerte el, és egyikükből, Cesare Borgiából bíborost is csinált.   (A múlt nagy rejtélyei c. könyv alapján.)