A saját életemet élem   Időnk nagy részét azzal töltjük, hogy alkalmazkodunk, teljesítjük feladatainkat, kötelezettségeinket, azt tesszük, amit várnak tőlünk, jelentse az akár azt, hogy jó szülők vagyunk, hogy reggel elvégezzük a házimunkát, rendszeresen látogatjuk szüleinket, vagy naponta reggel kilenctől délután ötig dolgozunk. A rutin nem rossz dolog, míg kényszerzubbonnyá nem válik! Tovább hajt bennünket a belső hang, megmondja, hogy ezt, vagy azt kellene tennünk, és mi nem állunk le vitázni: egyszerűen csak megtesszük. Vannak olyan idők, amikor valóban alkalmazkodnunk kell, és el kell végeznünk az aktuális munkát, még akkor is, ha szívünk szerint inkább valami mást tennénk. Olykor azonban érdemes megállni egy pillanatra, és feltenni a kérdést, vajon fejünkben kinek a hangja mondja meg, hogy bizonyos dolgokat milyen módon végezzünk. - Egyik szülőnk hangja a múltból? – Egy tanáré? – Volt férjünké? – Vagy jelenlegi házastársunké? - Tényleg ezt akarjuk? - Hol van a mi hangunk mindebben? – Vajon az mit mond? Nem azt akarom javasolni, hogy legyünk felelőtlenek. S persze azt sem, hogy átgázoljunk mások érzelmein vagy érzékeny pontjain. Ám én ülök saját életem kormánya mögött, és semmi szín alatt át nem adnám senki másnak ezt a helyet. Csak egyszer élhetjük át a mai napot. Tőlünk függ, hogy olyan nappá tesszük-e, ami számít. Ha arra vesztegetjük az időnket, hogy olyanná próbálunk válni amilyennek mások szeretnének látni bennünket, hogy azt tegyük, amit mások várnak tőlünk, végül gyakran senkinek sem okozunk örömet, és csak pazaroljuk drága időnket, amikor jól is érezhettük volna magunkat, és olyan dolgokat tehettünk volna meg, amik boldoggá tesznek bennünket. És miközben olyan életet próbálunk élni, amilyet valaki más szerint kellene élnünk megrövidítjük azokat, akik olyannak szeretnek bennünket, amilyenek valójában vagyunk.  Olcsó papírmasékká válunk, azt tesszük, amit mondanak, és elveszítjük azokat a jellemvonásainkat, melyeket mások vonzónak találnak bennünk. Természetesen kikérhetjük mások véleményét, és hallgathatunk a tanácsra, de a végső döntést nekünk magunknak kell meghoznunk. Az, hogy saját belső bölcsességünkre hallgatunk, nem óv meg attól, hogy időről időre megtegyük azt, ami esetleg rossz döntésnek látszik – de azokból a dolgokból is tanulhatunk, melyek látszólag „balul ütnek ki”. Mindenki másnál jobban tudod, saját életed szempontjából mi a legjobb. Sőt neked, és csakis neked kell együtt élned döntéseid következményeivel. Jó, ha tudatában vagy, hogy minden döntésünknek megvannak a következményei. Ha van valami, amit nagyon meg szeretnél tenni, hallgass magadra, vizsgáld felül saját lényedhez hű hozzáállással, és ha úgy érzed, hogy helyes, akkor tedd meg! Ha figyelsz rá, belső hangod meg fogja mondani, hogy pontosan mi a helyes. Ha tehát úgy érzed, hogy nevetni és játszani, futkosni akarsz, vagy a holdfényben üldögélni, kinn állni a zivatarban villámokat szóró vihar közepette, hogy száguldozni  akarsz vagy éppen lassan bandukolni, akkor a törvény és a józan ész keretei között tedd meg!   (forrás: dr. Brenda Davies)